RÓLAM

Hangod vagyok, amikor nehezen formálódik a szó és nem találod a megfelelő sorokat.

Legyen az életed nagy napja vagy a hétköznapok feladványai. 

Gyermekkorom óta őszinte szeretettel és tisztelettel rajongok az irodalom és a kultúra iránt,

ezért a gimnázium elvégzése után a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Karának magyar szakán folytattam tanulmányaimat.

Az írás egyszerre megnyugtat és izgalommal tölt el, ezért a diploma megszerzése után a Centrál Médiaakadémián újságírást tanultam. 

Azonban amire igazi talentumot kaphattam az mindig is a versmondás volt,

így a győztes iskolai szavalóversenyek emlékein felbuzdulva, úgy határoztam az álmaim már nem várhatnak

és a Prestige Oktatási Stúdióban szertartásvezetői oklevélre tettem szert. 

Idő közben magával ragagott a média világa, így a hétköznapokon szerkesztő-riporterként

Kölcsey Televíziónál és az Esküvő Classic Magazinnál

szállítom a legfrisebb híreket. 

Úgy érzem, ez a pár irány szépen keresztezi és kiegészíti egymást,

éppen ezért rendelkezem azzal a tudással, lelkiismeretességgel és képességekkel,

amelyek szükségesek a szertartásvezetés, versmondás, szövegírás területén vagy épp reklámhangként.

Köszönöm megtisztelő figyelmedet!

Keress bátran bizalommal!

Ismerj meg jobban!

 Olvasd el a velem készült interjút!

 

"A VERSMONDÓLÁNY!
Igen, így hirdeti magát, előadói szolgáltatásait a rendezvényeken szívesen szereplő nyíregyházi Molnár-Körtvélyfáy Zsófia.
Lány? Inkább törékeny leányka! Ha azonban verselni kezd, erő tölti be a teret, élni kezd a levegő is körülötte!
Van, ki színésznőnek hitte, volt, aki tanárnak, csak egyre nem gondolt a nagyérdemű közönség: hogy egy háromgyermekes anyuka, aki hobbiból mond verset, prózát, terjeszti az irodalmat!
Köszönöm, Zsófi, hogy társamul szegődtél ma este."
"Számítottunk rá, hogy nagyon szép szertartás lesz, de mindketten egyetértettünk abban, hogy felülmúlta minden elképzelésünket!
A vendégségsereg is megerősítette ezt, nagyon dícsérték/dícsértek téged (még néhány férfi is bevallotta, hogy megkönnyezte a szertartást:))"
"Elmondhatatlanul hálásak vagyunk neked, ugyanis sosem gondoltam volna, hogy egy polgári szertartás ennyire megható és emlékezetes lehet!" 
"Zsófi az esküvőnk polgári szertartását tette felejthetetlenné a gyönyörűen megírt, egyedi, humoros és nagyon megható szövegével és kellemes előadásával.
Profi, precíz és nagyon kedves, legjobb döntés volt, hogy őt választottuk! Szívből ajánljuk mindenkinek!"
"Zsófit a kislányunk névadójára kértük fel, hogy egy szép beszéddel és verssel tegye emlékezetessé mindenki számára ezt az eseményt. Ez így is lett.
A kéréseinket figyelembe véve írta meg a szívhez szóló és felejthetetlen szöveget, amit ezúton is nagyon köszönünk Neki!"
"Lebilincselően adta elő Zsófi az elhangzott verseket. Emellett egy igen kellemes, kedves személyiség is.Máskor is örömmel hallgatom."
#szertartásvezetés #szertartásvezető #nyíregyháza #esküvő #ceremónia #egyediszertartás #versmondólány
Honlap készítés